Szia, Timi vagyok
Digitális nomád, Muay Thai harcos, előadó
Magyar bevándorlóként felépítettem egy digitális marketing ügynökséget Londonban, amit távmunkában irányítok miközben utazgatok, thai bokszolok és beszédeket tartok a világ különböző országaiban.
Részt vettem az RTL-en futó "Az Álommeló" című üzleti reality műsor első évadában, ahol a legjobb 6 közé sikerült bejutnom 7000 jelentkező közül.
Nézz körül, és írj, ha szeretnél kapcsolatba lépni velem.

Merész célkitűzés, pontos tervezés, fegyelmezett megvalósítás.
Én így építettem fel az áloméletem.
Az álomélet eléréséhez a pénzügyi biztonság alapkövetelmény számomra. Régebben rengeteget dolgoztam, de most már a cégem szinte magától működik, és csak akkor dolgozom, ha nagyon érdekesnek találok egy projektet.
Szeretnék másoknak is segíteni, hogy olyan életet élhessenek, amilyet megálmodtak. Az én áloméletemnek 3 alappilére van, ezekről olvashatsz lentebb.
Szeretek a történeteimmel segíteni másoknak. Nemzetközi rendezvényeken, angol, spanyol és magyar nyelven osztom meg tapasztalataim
Nemzetközi előadó
Témák, amelyekről szívesen beszélek:
-
Távmunka és digitális nomád életmód
-
Hogyan engedd szabadjára a benned rejlő harcost, hogy elérj bármit, amit akarsz
-
Közösségi média marketing
-
Tanulságos történetek a világ körül
-
Hogy váltsd valóra az álmaidat: hogyan tűzz ki és érj el olyan célokat, amelyek elérhetetlennek tűnnek
Találkoztunk már? Ezeken a konferenciákon adtam elő a közelmúltban:
-
Colive Fukuoka, Fukuoka, Japan
-
Beach Meets, Koh Phangan, Thailand
-
She Can Travel, NomadHer Conference, Busan, South Korea
-
Bansko Nomad Fest, Bansko, Bulgaria


Kövess a közösségi oldalakon
Az Instagramon és a TikTokon vagyok a legaktívabb
Felkeltette valami az érdeklődésedet? Vedd fel velem a kapcsolatot!
Örömmel veszem a megkeresésedet, legyen szó közös munkáról, előadás felkérésről, tanácsadásról vagy akár edzésről.
Együttműködéssel és sajtómegkereséssel kapcsolatban is kérlek töltsd ki az adatlapot.